Pártl Károly Péter tű. ftőrm.  / Kari / FTP I.II.XII, R2, III (szolgálati idő 1998 - 2007) emlékei

A Budapest Sportcsarnok tüze 1999.12.15.

Soha nem felejtem el azt a hajnalt.

Megszólalt a riasztás (05 óra 11 perc), és néhány pillanattal később már a kis Mercedes hátsó ülésén ültem, úton a káreset felé.

Az ember ilyenkor még félálomban van.

Útközben egymás között csak találgattuk:

– Ugyan… biztos csak téves jelzés.
– Talán csak megszólalt a tűzjelző.

Senki sem gondolta, hogy néhány perc múlva Magyarország egyik legnagyobb tűzesetének helyszínére érkezünk.

Aztán egyszer csak feltűnt előttünk a Budapest Sportcsarnok.

Abban a pillanatban minden álom, minden bizonytalanság eltűnt.

Az egész épületet lángok borították.

A tető fölött hatalmas füstoszlop emelkedett az ég felé, és már messziről érezni lehetett a tűz erejét.

A mai napig nem tudom eldönteni, hogy abban a pillanatban örömöt vagy félelmet éreztem.

Örömöt, mert tűzoltóként azért készültünk, hogy segítsünk.

Vagy félelmet, mert ekkora tüzet addig még soha életemben nem láttam.

Egyet azonban biztosan tudok.

Ilyen kiterjedésű tűzzel azóta sem találkoztam.

A riasztási lapjaimat mindig megőriztem.

Most, több mint huszonhét évvel később is visszanézve pontosan látszik rajtuk, milyen óriási erőkkel vonult a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság. Egységek tucatjai érkeztek egymás után, és órákon át dolgoztunk azon, hogy megmentsük, amit még lehetett.

Ezeket a fényképeket nem én készítettem.

De a riasztási lapok, a helyszínrajzok és az emlékeim együtt újra felidézik azt a napot.

Népszabadság Online, 1999. december 18. 

És ha valamire ma is hálával gondolok, az a tűzoltás vezetője és a parancsnokaink döntései.

Az ő szakmai felkészültségüknek köszönhető, hogy mi, akik ott dolgoztunk, épségben hazatérhettünk.

A Budapest Sportcsarnok elpusztult.

Mi viszont megtanultuk, hogy a tűz erejét soha nem lehet félvállról venni.

És ezt a hajnalt…

soha nem fogom elfelejteni. 🚒

Utószó

1999 december 15-én 5 óra 11 perckor kaptuk a riasztást. A mai napig magam előtt látom azt a néhány percet. Gyorsan felöltöztünk, elfoglaltuk a helyünket a gépjárművön, és 5 óra 16 perckor már el is indultunk a laktanyából.

Néhány perccel később a Budapest Sportcsarnoknál szembesültünk a valósággal: egy olyan tűzzel, amilyet addig még soha nem láttam.

A lángokkal egészen 10 óra 13 percig küzdöttünk, amikor végül leváltottak bennünket.

Huszonhét év távlatából is úgy érzem, hogy ez a nap örökre beleégett az emlékezetembe. Nemcsak a tűz nagysága miatt, hanem azért is, mert ott értettem meg igazán, mit jelent tűzoltónak és bajtársnak lenni.

Büszke vagyok arra, hogy részese lehettem ennek a tűzoltásnak. Büszke vagyok arra, hogy azokkal a bajtársakkal együtt szolgálhattam, akik azon a napon mindent megtettek azért, hogy a tüzet megfékezzék. Ez az emlék örökké velem marad. 🚒 

Pártl Károly Péter tű. ftőrm.  / Kari / FTP I.II.XII, R2, III (szolgálati idő 1998 - 2007) emlékei

Hú, én ebből kimaradtam, mert hiradó szolgálatban voltam. Ez a fotó pedig hosszú éveken át a fiókban lapult, most újra előkerült. Jó érzés visszanézni ezeket a régi pillanatokat és felidézni a bajtársakat. 

Pártl Károly Péter tű. ftőrm.  / Kari / FTP I.II.XII, R2, III (szolgálati idő 1998 - 2007) emlékei

Nem csak a bevetésekről szólt… 

Ha valaki a tűzoltókra gondol, általában a villogó autókat, a tüzet, a füstöt és a mentéseket látja maga előtt.

Pedig a tűzoltós élet ennél sokkal több volt.

Ezek a képek nemcsak a káreseteket mutatják meg, hanem azt is, hogyan éltünk a laktanyában. Egy 24 órás szolgálat alatt gyakorlatilag együtt éltünk. Együtt reggeliztünk, együtt edzettünk, együtt takarítottuk a szereket, együtt nevettünk, és amikor megszólalt a riasztás, egyetlen pillanat alatt mindenki tudta a dolgát.

Barátok voltunk.

Bajtársak voltunk.

Egy csapat voltunk.

Mindig volt nálam fényképezőgép. Talán már akkor is fotómániás voltam, ezért rengeteg olyan pillanatot sikerült megörökítenem, amelyek ma már felbecsülhetetlen emlékek. Nem a hősiességet akartam fényképezni, hanem az embereket. Azokat, akikkel nap mint nap együtt szolgáltam.

A képek között ott vannak a bevetések, a pihenőidők, a közös beszélgetések, az edzések, a viccek, a fáradt mosolyok és azok a pillanatok is, amikor egyszerűen csak jól éreztük magunkat egymás társaságában.

A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokságon töltött szolgálati éveim alatt minden riasztási, káreseti és tűzeseti adatlapot megőriztem.

Soha nem felejtem el az első fővárosi riasztásomat sem. Az FTP I. II. XII. Tűzőrségen kezdtem meg a szolgálatomat, és az első riasztás izgalma ma is ugyanolyan élénken él bennem, mint akkor. Aki egyszer átélte azt a pillanatot, amikor először felhangzik a riasztás, felveszi a védőruhát és elindul az első éles bevetésére, az pontosan tudja, milyen érzés volt.

Ma már ezek a fényképek egy letűnt korszak emlékei.

Számomra azonban nem a régi tűzoltóautókról vagy a régi felszerelésekről szólnak.

Hanem az emberekről.

Azokról a bajtársakról, akikkel együtt szolgálhattam.

És ezért örökké hálás leszek.

És a végén szeretnék köszönetet mondani.

Minden kollégámnak.

Minden barátomnak.

Minden bajtársamnak.

Mindenkinek, akivel együtt szolgálhattam.

Köszönöm az éveket.

Köszönöm a bizalmat.

Köszönöm, hogy vigyáztunk egymásra.

Köszönöm, hogy egy csapat lehettünk.

Sokan ma már másfelé járnak az életben, de a közösen átélt szolgálatok, a nehéz pillanatok és a rengeteg emlék örökre összekötnek bennünket.

Hiányoztok, fiúk.

❤️🚒

Három embernek szeretnék külön köszönetet mondani. 

Mamának, dr. Kristályné Fazekas Annának szeretnék először köszönetet mondani. Az élet úgy hozta, hogy nemcsak végigkísérte tűzoltói pályafutásom legfontosabb állomásait – a polgári szolgálatomtól a visszaszerelésemen át egészen a leszerelésemig –, hanem később a családom része, az anyósom is lett. Mindig számíthattam rá, szakmailag és emberileg egyaránt. Köszönöm a támogatását, a bizalmát és mindazt, amit értem tett. 

Garabics Tibornak, a Veszprémi Tűzoltóság akkori parancsnokának szeretnék köszönetet mondani, aki emberségével és nyitottságával lehetővé tette, hogy polgári szolgálatomat a Veszprémi Tűzoltóságnál kezdhessem meg. Az ő döntése nélkül talán soha nem indul el az a tűzoltói pályafutás, amely később a Fővárosi Tűzoltó-parancsnoksághoz vezetett. Ezért örökké hálás leszek neki.

Gombik Károly parancsnok úrnak, az I.II.XII. Tűzőrség akkori parancsnokának szeretnék köszönetet mondani, hogy felszerelésemet követően ismét bizalmat szavazott nekem, és lehetőséget adott arra, hogy a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság állományában folytathassam a szolgálatomat. Ez az újabb esély meghatározó volt számomra, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hosszú éveken át azt a hivatást gyakorolhassam, amelyet mindig is a magaménak éreztem. Köszönöm a bizalmát és a lehetőséget. 

Számomra 2006 egy korszak végét jelentette. 

A három bajtárs elvesztése után már semmi sem volt ugyanaz. Ez az én személyes érzésem, de úgy éreztem, hogy az a bajtársi közösség, amelyben felnőttem tűzoltóként, akkor végérvényesen megváltozott.

Éppen ezért döntöttem úgy, hogy ezeket az emlékeket nem hagyom elveszni.

Arra kérek minden egykori és jelenlegi tűzoltó bajtársamat, hogy segítsünk együtt megőrizni ezt a múltat. Ha vannak régi fényképeitek, riasztási lapjaitok, történeteitek vagy olyan emlékeitek, amelyeket szívesen megosztanátok, küldjétek el nekem.

Szeretném, ha az "Ilyen (volt) a tűzoltós élet" emlékgyűjtemény nemcsak az én történetem lenne, hanem mindannyiunk közös emlékezete.

A fényképeket és történeteket a www.magyar-darusmento-alapitvany.hu oldalon található elérhetőségeken várom.

Őrizzük meg együtt azoknak az éveknek az emlékét. A fiatalabb generáció is megérdemli, hogy megismerje, milyen volt a tűzoltós élet akkor, amikor a bajtársiasság nemcsak egy szó volt, hanem a mindennapjaink része.

Pártl Károly Péter tű. ftőrm.  / Kari / FTP I.II.XII, R2, III (szolgálati idő 1998 - 2007) emlékei

Harminc év távlatából…

Vannak fényképek, amelyek nemcsak egy pillanatot, hanem egy egész életutat idéznek fel.

Ezeket a képeket Papp Ferenc és Andresz Csaba, pomázi tűzoltó bajtársaim küldték el nekem. Ezúton is szeretném nekik őszintén megköszönni, hogy megosztották ezeket a felbecsülhetetlen értékű emlékeket.

Számomra ezek a fotók különösen sokat jelentenek.

Harminc évvel ezelőtt, önkéntes tűzoltóként a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesületnél kezdtem meg tűzoltói pályafutásomat. Az első hathetes alapfokú tűzoltó-tanfolyamot pedig a Pomázi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnél végezhettem el.

A mellékelt igazolás ma is emlékeztet arra az időszakra, amikor minden elkezdődött. Azokra a napokra, amikor még tanultuk a szakma alapjait, gyakoroltunk, szereltünk, és lassan megtapasztaltuk, mit jelent tűzoltónak lenni.

A most megkapott fényképek közül több olyan is van, amely nekem sem volt meg. Ezek nem egyszerű régi felvételek, hanem olyan emlékek, amelyek visszavisznek a kezdetekhez, azokhoz az emberekhez és élményekhez, amelyek meghatározták a későbbi pályafutásomat.

Köszönöm még egyszer Papp Ferencnek és Andresz Csabának, hogy ezek az emlékek nem vesztek el, és most az "Ilyen (volt) a tűzoltós élet" emlékgyűjtemény részévé válhatnak.

Hiszem, hogy minden ilyen fénykép egy darabka a magyar tűzoltóság történetéből.

Mert a tűzoltósisak mögött mindig egy ember áll. 🚒❤️

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretném kifejezni őszinte köszönetemet Kecskés Zoltánnak, a "Magyar tűzoltók régi fotókon – Magyar tűzoltók 2000 előtti fényképeken, napi politika és GIF-ek nélkül" elnevezésű nyilvános Facebook-csoport alapítójának és adminisztrátorának.

Az általa létrehozott közösség évek óta lehetőséget biztosít arra, hogy egykori és jelenlegi tűzoltók, valamint hozzátartozóik megosszák régi fényképeiket és emlékeiket. Ez a kezdeményezés jelentős szerepet játszik a magyar tűzoltók múltjának megőrzésében.

A Magyar Darusmentő honlapján létrehozott "Ilyen volt a tűzoltós élet" emlékgyűjtemény célja ugyanezt a küldetést szolgálni: méltó módon megőrizni és bemutatni a magyar tűzoltók történeteit a jövő generációi számára.

Köszönöm Zoltánnak és a közösség minden tagjának azt az értékes munkát, amellyel hozzájárulnak ehhez a közös emlékezethez.

👉 Amennyiben még nem ismered a csoportot, szeretettel ajánlom figyelmedbe:
"Magyar tűzoltók régi fotókon – Magyar tűzoltók 2000 előtti fényképeken, napi politika és GIF-ek nélkül"

Pártl Károly Péter tű. ftőrm.  / Kari / FTP I.II.XII, R2, III (szolgálati idő 1998 - 2007) emlékei

Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Veszprém (Polgári szolgálatos von. tűzoltó) 1997.06.01 - 1998.10.31 

Pártl Károly Péter tű. ftőrm.  / Kari / FTP I.II.XII, R2, III (szolgálati idő 1998 - 2007) emlékei

SK. Pozsony, SCHODY 2003 Nemzetközi lépcsőfutó verseny 4. alkalom. Vladimír Ružička emlékére.

Vladimír Ružička egy szlovák hivatásos tűzoltó volt, aki 1997-ben tragikus körülmények között, szolgálatteljesítés közben vesztette életét a Pozsonyi Városi Tűzoltóság szolgálatában (Mestský požiarny zbor Bratislava)

Csabiánszki Richárd tü. zls. / Ricsi / FTP III.  (szolgálati idő 2002 - 2012)

Pártl Károly Péter tű. ftőrm.  / Kari / FTP I.II.XII, R2, III (1998 - 2007)

Vannak emberek, akiket az ember soha nem felejt el.

Borbély Sándor főhadnagy úrhoz nemcsak a közös szolgálatok emléke köt, hanem egy olyan gesztus is, amelyet több mint húsz év elteltével is féltve őrzök.

2002 április 29-én elhagytam a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság állományát. Bár közel egy évvel később kérvényeztem a visszahelyezésemet, az akkori búcsú számomra örökre emlékezetes maradt.

Nemcsak a riasztási lapra írt néhány személyes sort, hanem egy kézzel készített kerámia emléktárggyal is megajándékozott. Talán másnak csak egy kis pohárnak tűnik, számomra azonban felbecsülhetetlen érték.

Ezek azok a tárgyak és kézzel írt üzenetek, amelyeket az ember soha nem dob ki. Nem az anyagi értékük miatt, hanem azért, mert egy élet meghatározó időszakát, egy közösséget és olyan embereket idéznek fel, akikkel megtiszteltetés volt együtt szolgálni.

Köszönöm, hogy egykor bajtársak lehettünk. Az ilyen emlékek egy életre elkísérik az embert. 🚒

Borbély Sándor szolgálatparancsnok. Személyes véleményem szerint ő volt az egyik legjobb szolgálatparancsnok, akit a Roham 2 állományában megismerhettem. Határozott vezető volt, ugyanakkor emberséges, nyugodt és következetes. Sokat tanultam tőle, és a mai napig hálás vagyok azért, hogy együtt szolgálhattam vele. Az ilyen vezetők nemcsak irányítják a csapatot, hanem példát is mutatnak mindannyiunk számára. 

Pártl Károly Péter tű. ftőrm.  / Kari / FTP I.II.XII, R2, III (1998 - 2006)

A szolgálat nem csak a riasztásokról szólt. Ha jól emlékszem, a bal oldalon ülő bajtársnak volt egy ikertestvére, aki tudomásom szerint szintén a Fővárosi Tűzoltóságnál szolgált. Hozzájuk képest én még szinte gyereknek számítottam – ahogy mondani szokták, talán csak a köldökükig értem. Mégis mindig elfogadtak, rengeteget tanultam tőlük, és emlékeim szerint fantasztikus humoruk volt. Az ilyen pillanatok is hozzátartoztak a tűzoltói élethez, és talán ezért is maradnak meg örökre az emlékeimben. 🚒🙂 

Pártl Károly Péter tű. ftőrm.  / Kari / FTP I.II.XII, R2, III (1998 - 2006)

Egy egyszerű kép a szolgálatból. Tankolás közben készült, mégis sokat jelent számomra. Nem egy káresetet örökít meg, hanem a csapatot. Azokat az embereket, akikkel együtt indultunk riasztásra, és akikkel együtt éltük meg a tűzoltói hivatás mindennapjait.