Pártl Károly Péter - 2025 – Budapest, Honvéd Főparancsnokság homlokzatának kőelemeinek emelése 🏛️🏗️

Volt szerencsém 2025-ben több hónapon keresztül részt venni a budapesti Honvéd Főparancsnokság homlokzatának helyreállítási munkálataiban. A mai napig nem tudnám egyetlen szóval megfogalmazni, milyen szerepben voltam jelen.

Darukezelőként?
Emeléstechnikai szakirányítóként?
Emeléstechnikai szakemberként?
Vagy egyszerűen olyan emberként, aki a saját tapasztalatait próbálta hozzátenni egy rendkívül összetett feladathoz?

Egy dolog azonban végig foglalkoztatott.

Az ilyen különleges kőelemek beemelése során újra és újra felmerült bennem a kérdés: hogyan lehet biztonságosan végrehajtani ezeket a feladatokat részletes emelési vagy kötözési tervdokumentáció nélkül?

Sokszor láttam olyan helyzeteket, amikor úgy éreztem, hogy egy előzetesen kidolgozott emelési terv vagy kötözési dokumentáció nemcsak a munkát tette volna egyszerűbbé, hanem a biztonságot is tovább növelhette volna. Ezek számomra tanulságos pillanatok voltak.

Ugyanakkor minden nehézség és szakmai vita ellenére egy dolgot biztosan állíthatok:

Az ott eltöltött hónapok felbecsülhetetlen értékűek voltak.

Rengeteget tanultam a restaurátoroktól, a kőfaragóktól, a kivitelezőktől és a darus kollégáktól. Olyan gyakorlati tapasztalatokat szerezhettem, amelyeket sem könyvből, sem tanteremben nem lehet elsajátítani.

Ez az időszak ismét megerősített abban a meggyőződésemben, hogy a különleges emelési feladatok sikerének kulcsa nem csupán a megfelelő gép vagy a kezelő rutinja, hanem a precíz tervezés, a szakmák közötti együttműködés és a dokumentált emeléstechnikai szemlélet.

A következő bejegyzésekben ezekből a hónapokból szeretnék megosztani néhány különleges történetet és fényképet.

📷 A képek a 2025-ös munkálatok során készültek.

A történet folytatódik… Fel a toronydaruba! 🏗️

Az előző bejegyzésemben arról írtam, hogy 2025-ben több hónapon keresztül részt vehettem a Honvéd Főparancsnokság homlokzatának helyreállítási munkálataiban. Ez az időszak rengeteg szakmai élményt és tapasztalatot adott.

Volt azonban egy régi vágyam is, ami végre valóra vált.

Bár több mint harminc éve dolgozom a tűzoltás, a daruzás és az emeléstechnika világában, toronydaruba még soha nem másztam fel. Valahogy mindig úgy alakult, hogy a munkám más gépekhez kötött.

Most viszont adott volt a lehetőség.

Amikor felértem a daru fülkéjébe, és kinéztem az ablakon, néhány pillanatra teljesen megfeledkeztem arról, hogy egy munkaterületen vagyok. Előttem feküdt Budapest egyik legszebb panorámája: a Duna, a Parlament, a Budai Vár, a Mátyás-templom és a város, amelyet ebből a magasságból egészen más szemmel lát az ember.

Sosem gondoltam volna, hogy egy toronydaru tetejéről ilyen látvány fogad.

Őszintén szólva ezt az élményt nem tudtam magamban tartani. Ezért készítettem ezeket a fényképeket is, hogy megmutassam, milyen különleges nézőpontból dolgoznak nap mint nap a toronydaru-kezelők.

Néha egyetlen felmászás is elég ahhoz, hogy az ember egy egész szakmát egy kicsit más szemmel lásson.

📸 A képek a 2025-ös budapesti munkálatok során készültek.

A történet végén mindig az emberek maradnak…

Az elmúlt bejegyzésekben a darukról, a különleges emelésekről, a Honvéd Főparancsnokság felújításáról és a szakmai kihívásokról meséltem.

De van valami, ami ennél is fontosabb.

Az emberek.

Egy ilyen munkánál nemcsak azt tanulja meg az ember, hogyan kell több száz kilogrammos vagy akár tonnás kőelemeket biztonságosan mozgatni. Nemcsak új emeléstechnikai megoldásokat ismer meg, és nemcsak szakmailag fejlődik.

Barátságok is születnek.

Különböző országokból, különböző szakmákból érkező emberek dolgoztunk együtt. Kőfaragók, restaurátorok, darukezelők, emeléstechnikai szakemberek, kivitelezők… mindenki ugyanazért a célért dolgozott.

Ilyenkor az ember rájön, hogy a bajtársiasság nem csak a tűzoltóknál létezik.

Az építőiparban is ugyanúgy számíthatunk egymásra. Segítjük egymást, vigyázunk egymásra, és közösen oldjuk meg a feladatokat. Egy sikeres emelés mögött mindig egy összeszokott csapat áll.

A képeken azok közül néhányan láthatók, akikkel hónapokon át együtt dolgozhattam. Rengeteget tanultam tőletek – szakmailag és emberileg is.

Köszönöm, fiúk, hogy veletek dolgozhattam! Jó volt veletek egy csapatban lenni.

Remélem, még találkozunk egy újabb munkaterületen.

🤝 Mert a gépeket végül mindig emberek működtetik – és a legnagyobb érték mégis maga a csapat.

Ugyanakkor maradt bennem egy kis keserűség is.

Bár a munkálatok során számos fényképet és szakmai tapasztalatot gyűjtöttem össze, és később megkerestem a projektben részt vevő cégeket egy szakmai együttműködés reményében, sem a kivitelező ALAKart Kft.-től, sem a darukat biztosító Glass Movers Kft.-től nem érkezett válasz a megkeresésemre.

Ettől függetlenül nem a csalódottságra szeretnék emlékezni, hanem arra a tudásra, tapasztalatra és emberi kapcsolatokra, amelyeket ez a munka adott nekem.

Mert végül mindig rájövök ugyanarra:

A legértékesebb emlék nem a daru, nem a kőelem és nem az épület… hanem azok az emberek, akikkel együtt dolgozhattam.

🤝 Köszönöm mindenkinek, aki részese volt ennek a különleges időszaknak.

Pártl Károly Péter - ⚓ 2020 június – Az "Ady Endre" úszódaru fedélzetén

A darus pályafutásom során rengeteg különleges géppel találkoztam, de kevés hagyott bennem akkora nyomot, mint az "Ady Endre" úszódaru.

Amikor lehetőségem nyílt felmenni a fedélzetére, nem egyszerűen egy régi munkagépet láttam.

Egy darab magyar ipartörténelmet.

Az 1946-ban, a Ganz Hajógyárban épített úszódaru a háború utáni újjáépítés időszakának egyik meghatározó munkagépe volt. Évtizedeken keresztül szolgálta a Dunát, részt vett a hajók rakodásában, kikötői munkákban és a folyó menti helyreállítási feladatokban.

Ahogy ott álltam a fedélzetén, végignéztem a hatalmas gémen, végigsimítottam a szegecselt acélszerkezetet, és arra gondoltam...

Hány ember dolgozott ezen a gépen?

Hány tonna acélt emelt meg?

Hány történetet őriz még ma is?

Ez a daru már nem csupán vas és acél.

Ez egy korszak emléke.

Egy olyan időszaké, amikor a magyar mérnökök, hajóépítők és darusok olyan gépeket alkottak, amelyek évtizedeken át szolgálták az országot.

Amikor leszálltam róla, nem a mérete maradt meg bennem a leginkább.

Hanem a büszkeség.

Hogy ezt a gépet magyar kezek tervezték és építették, és ma is itt áll előttünk, tanúként egy olyan korról, amelyet nem szabad elfelejtenünk.

Hiszem, hogy ezeket a gépeket nemcsak megőrizni kell, hanem a történetüket is tovább kell adni.

Mert a daruk nemcsak terheket emelnek.

Történelmet is. 🇭🇺⚓🏗️

Pártl Károly Péter
DaruSziv – A daruk világa, szívvel-lélekkel.

📸 A képek saját felvételek.

Pártl Károly Péter - IFA ADK-80. Egy közös élmény, amit sosem felejtünk el.

2023-ban egy különleges élményben volt részünk: először ülhettünk be a fiammal egy IFA ADK-80 autódaruba.

Darusként rengeteg gépet kezeltem már, de ez egészen más világ. Nem ezen tanultam, és őszintén szólva ma már nem is szeretnék ilyen géppel dolgozni. Az ADK-80 egy teljesen más korszakot képvisel, amikor még a gépkezelő tudása, rutinja és érzéke sokkal nagyobb szerepet játszott, mint a modern elektronikáé. Az ADK-80-at a VEB Maschinenbau "Karl Marx" Babelsberg gyártotta az NDK-ban, és hosszú időn át meghatározó autódaru volt Közép-Európában.

Mégis, számomra ezen a napon nem a technika volt a legfontosabb.

Hanem az, hogy a fiam mellettem ülhetett a vezetőfülkében. Láttam rajta ugyanazt a csillogást, amit gyerekként én is éreztem, amikor először láttam egy ilyen gépet dolgozni.

Ezek azok a pillanatok, amelyek túlmutatnak a darukon. Ezekből lesznek az emlékek, amelyeket egy életre magunkkal viszünk.

Remélem, egyszer ő is ugyanilyen szeretettel fog visszagondolni erre a napra.

Pártl Károly Péter
DaruSziv – A daruk világa, szívvel-lélekkel.

📸 A képek saját felvételek. 

Az alábbi videók is bemutatják, hogy részese lehettem ennek a különleges projektnek. 

Pártl Károly Péter - A Szovjetunió egyik daruóriása: Volgocemmash (Волгоцеммаш)

Darusként mindig különleges érzés olyan géppel találkozni, amely egy letűnt korszak emlékét őrzi. Az ember ilyenkor nem egyszerűen egy régi vasat lát maga előtt, hanem egy olyan munkagépet, amely évtizedeken keresztül gyárakat, hidakat, erőműveket és ipari létesítményeket épített.

2023-ban sikerült közelebbről is szemügyre vennem ezt a különleges lánctalpas darut. Az oldalán található eredeti adattábla alapján a gépet 1972-ben, a Szovjetunióban gyártotta a Volgocemmash gyár. Már önmagában ez is ritkaság, hiszen ezekből a darukból mára nagyon kevés maradt fenn eredeti állapotában.

A gép magyar nyelvű figyelmeztető táblája szerint 100 tonnás teherbírású, ami alapján nagy valószínűséggel a Volgocemmash egyik SKG-100 típusú lánctalpas darujáról beszélhetünk. A hatalmas lánctalpak, a masszív acélszerkezet és a több mint fél évszázados kialakítás ma is tekintélyt parancsol.

Ahogy körbejártam, akaratlanul is azon gondolkodtam, vajon hány ezer tonna acélt emelt meg életében. Hány építkezésen dolgozott? Hány darus ült ebben a fülkében? Hány ember munkáját segítette, mire végül ide került, ahol ma már csendben áll?

A rozsda ugyan nyomot hagyott rajta, de a daru még mindig magán viseli egy olyan korszak mérnöki gondolkodását, amikor a gépeket hosszú évtizedekre tervezték. Minden részlete azt mutatja, hogy ezt nem néhány év használatra építették.

Számomra ezek a találkozások legalább olyan értékesek, mint amikor a legmodernebb mobil- vagy toronydarukkal dolgozhatok. A mai technika lenyűgöző, de nem szabad elfelejtenünk azokat a gépeket sem, amelyek megalapozták a mai emeléstechnikát.

Hiszem, hogy az ilyen daruk nem csupán leselejtezett munkagépek, hanem ipartörténeti emlékek is. Jó lenne, ha minél több ilyen gép megmaradna az utókor számára, hogy a következő generációk is láthassák, milyen eszközökkel épült az ország és milyen darukkal dolgoztak elődeink.

📸 A képek saját felvételek.

Az alábbi videók is bemutatják, hogy részese lehettem ennek a különleges projektnek. 

Pártl Károly Péter - Három koncert. Egy stadion. Több száz emelés.

Kevés darukezelő mondhatja el magáról, hogy részt vehetett egy stadionban megrendezett nagyszabású koncert teljes építési és bontási munkáiban.

Nekem ez az élmény megadatott.

Három koncert teljes daruzásában dolgozhattam egy 100 tonnás Liebherr autódaruval, ahol napokon keresztül a színpadépítés, a tetőszerkezetek, a LED-falak, a hangtechnika, a világítás és a különleges díszletek emelése volt a feladatom.

Sokan azt gondolják, hogy egy ilyen munka csak arról szól, hogy a daru felemeli a terhet.

A valóság ennél sokkal összetettebb.

Minden emelés előtt mérlegelni kell a terheket, a gémkinyúlást, a munkaterület adottságait, a szerelési sorrendet és azt is, hogy a következő szakági csapat mikor tud tovább dolgozni. Egy rossz döntés nemcsak időveszteséget, hanem komoly anyagi kárt vagy balesetet is okozhat.

Számomra meglepő volt, hogy egy ekkora volumenű rendezvényen gyakorlatilag nem volt jelen olyan emeléstechnikai szakember, aki a teljes folyamatot szakmai oldalról koordinálta volna. Sokszor a helyszínen kellett meghozni azokat a döntéseket, amelyek más projektekben már a tervezési fázisban megszületnek.

A munka fizikailag is rendkívül megterhelő volt. A nyári hőségben életemben először hőgutát kaptam darukezelőként, de szerencsére ez sem akadályozta meg a feladat sikeres befejezését.

Mindezek ellenére örülök, hogy részese lehettem ennek a különleges világnak. Kevés ember láthatja belülről, hogyan épül fel néhány nap alatt egy világszínvonalú koncert színpada, majd hogyan tűnik el szinte nyomtalanul néhány óra alatt.

A képek ezt a különleges időszakot idézik fel.

Mert a reflektorok előtt mindig hosszú napok munkája, rengeteg szakember és néhány daru áll.

Az alábbi videók is bemutatják, hogy részese lehettem ennek a különleges projektnek. 

A projekt végére sajnos vegyes érzésekkel távoztam. Bár szakmailag rengeteget tanultam, és örülök, hogy részese lehettem egy ekkora rendezvény felépítésének, a V-M TECHNIK Kft. - nél szerzett tapasztalataim számomra komoly csalódást jelentettek. Személyes véleményem szerint több olyan helyzetet is megtapasztaltam, ahol hiányzott a megfelelő szakmai irányítás, az emeléstechnikai feladatok kellő ismerete és az emberséges hozzáállás. Darukezelőként azt vallom, hogy egy ilyen összetett munkánál a biztonság, a felkészültség és a kölcsönös tisztelet alapvető értékek – ezeket én sajnos nem minden esetben tapasztaltam meg. 

Pártl Károly Péter - Amikor újra találkoztam a múlttal

Három évvel ezelőtt különleges élményben volt részem.

Emeléstechnikai szakemberként lehetőségem nyílt ellátogatni a Veszprémi Tűzoltóságra. Nemcsak egy tűzoltólaktanyát kerestem fel, hanem azt a helyet, ahol egykor a tűzoltói pályafutásom elkezdődött.

1997-1998

A látogatás legemlékezetesebb pillanata mégsem ez volt.

Ott állt előttem egy Liebherr LTM 1070-1 típusú, 70 tonnás autódaru. Egy 2001-ben gyártott gép, amely hosszú éveken keresztül szolgálta a műszaki mentéseket és a tűzoltóság munkáját.

Darukezelőként természetesen az első utam az adattáblához vezetett. Talán furcsának tűnik, de egy ilyen tábla egy szakember számára sokat mesél. A gyártási év, a típus, a műszaki adatok – mind egy korszakot idéznek fel.

A technika azóta rengeteget fejlődött. Ma már korszerűbb, nagyobb teherbírású és fejlettebb rendszerekkel felszerelt daruk dolgoznak. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a gép mára műszaki szempontból már elavultnak számít.

De az értékét nem a kora adja.

Hanem mindaz a szolgálat, amit teljesített.

Számomra ez a találkozás sokkal több volt, mint egy régi daru megtekintése. Egy pillanatra újra összeért a két hivatás, amely meghatározta az életemet: a tűzoltóság és a daruzás.

Vannak gépek, amelyek egyszerű munkaeszközök.

És vannak olyanok, amelyek történeteket őriznek.

Pártl Károly Péter - Jó munkához jó szerszám kell

UNI-T LM800 lézerest távolságmérő - 5m - 730m hatótávval

A daruzásban sokan csak a több száz tonnás gépeket látják.

Pedig egy sikeres emelés gyakran már jóval azelőtt elkezdődik, hogy a daru egyáltalán megérkezne a helyszínre.

Az egyik legfontosabb eszközöm hosszú éveken keresztül nem egy daru volt, hanem egy egyszerű lézeres távolságmérő.

Egy helyszíni felmérés során percek alatt meg lehetett határozni a daru lehetséges felállási helyét, az emelési távolságot, a magasságot és azokat az adatokat, amelyek alapján már ki lehetett választani a megfelelő gépet.

Én szándékosan yardban is dolgoztam a felmérések során. Ennek egyszerű oka volt: mindig szerettem biztonsági tartalékkal számolni. Inkább legyen egy kis ráhagyás, mint egy kellemetlen meglepetés a kivitelezés napján.

A mérések után már "csak" elő kellett venni a daru teherbírási táblázatát, és kezdődhetett a tervezés.

Sokan azt gondolják, hogy a daruzás a kezelőfülkében kezdődik.

Én viszont mindig úgy gondoltam, hogy a daruzás valójában a helyszíni felmérésnél kezdődik.

A jó darukezelő nemcsak kezeli a gépet.

Előre gondolkodik.

Tervez.

Számol.

És csak ezután emel.

Ez volt az egyik olyan eszköz, amely hosszú éveken át elkísért a munkám során, és amely rengeteg felmérésnél nyújtott segítséget.

Mert a biztonságos emelés mindig a pontos felméréssel kezdődik.

Pártl Károly Péter - 53 nap, amely örökre megváltoztatta az életemet

2020. – Komárom SK

Vannak munkák, amelyekre az ember évekkel később is ugyanazzal az érzéssel gondol vissza. Számomra ilyen volt ez az 53 nap.

2020-ban lehetőséget kaptam arra, hogy darukezelőként részt vegyek a komáromi SK Battery gyár egyik kazánházának építésében. Ötvenhárom napon keresztül ugyanazzal a csapattal dolgoztam együtt, nap mint nap, ugyanazért a közös célért.

Nemcsak egy épület készült el ez alatt az idő alatt.

Egy csapat is összeállt.

Különböző országokból érkeztünk, más nyelvet beszéltünk, más szokásokat hoztunk magunkkal, mégis nagyon gyorsan bebizonyosodott, hogy a szakma és az egymás iránti tisztelet minden különbséget képes áthidalni.

Elfogadták, hogy darukezelőként mire van szükségem a biztonságos munkavégzéshez. Figyeltek egymásra, segítették a másikat, és olyan megbecsülést kaptam tőlük, amire ma is jó érzéssel emlékszem vissza.

Ez az 53 nap nemcsak egy munka volt.

Ez volt az az időszak, amikor igazán megszerettem a daruzást. Amikor rájöttem, hogy ez a hivatás nem csupán a tonnákról, a gémhosszokról vagy a gépekről szól, hanem az emberekről, a bizalomról és a közös felelősségről.

A mai napig bánom egy kicsit, hogy akkor nem fogadtam el azt a lehetőséget, amit felajánlottak: hogy maradjak velük darukezelőként. Az élet végül másfelé vezetett, de ezt a döntést néha még ma is eszembe juttatják ezek a fényképek.

Ez a bejegyzés egyben köszönet is.

Köszönöm mindazoknak, akikkel azon az építkezésen együtt dolgozhattam. Köszönöm a bizalmat, a szakmai alázatot, a közös munkát és azokat a pillanatokat, amelyek örökre megmaradnak bennem.

Ez a történet számomra nem egy építkezésről szól.

Hanem arról, hogy a daru mögött mindig emberek állnak.

És néha elég 53 nap ahhoz, hogy egy szakmából hivatás legyen.