Vannak levelek, amelyeket nem azért érdemes nyilvánosságra hozni, mert minden egyes mondatukból általános következtetést lehet levonni egy teljes szakmára.

Hanem azért, mert olyan kérdéseket vetnek fel, amelyekről beszélni kell.

A Darukezelők hangja sorozat második részében egy korábban több éven keresztül toronydaru-kezelőként dolgozó szakember két egymást követő levelének legfontosabb gondolatait szeretnénk bemutatni.

A levélíró kérésünkre, illetve a személyes adatok védelme érdekében névtelen marad.

Az alábbiak az ő személyes tapasztalatai és véleményei. Nem állítjuk, hogy minden magyarországi vállalkozásnál vagy minden munkahelyen ugyanezek az állapotok uralkodnak. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy az általa felvetett kérdések szakmai párbeszédet érdemelnek.

"Öt évig voltam toronydaru-kezelő…"

A levélíró elmondása szerint megszakításokkal mintegy öt éven keresztül dolgozott toronydaru-kezelőként, és különböző cégeknél újra és újra hasonló problémákkal találkozott.

Beszámolója szerint volt olyan időszak, amikor minimálbér mellett a fizetés egy részét készpénzben kapta, más alkalommal pedig nem közvetlenül a darut tulajdonló vállalkozás alkalmazta, hanem munkaközvetítőn keresztül dolgozott.

Olyan helyzetet is leírt, amikor saját elmondása szerint egyszerre több vállalkozáshoz kapcsolódott a foglalkoztatása, és számára sem volt mindig egyértelmű, hogy egy adott napon pontosan melyik cég alkalmazottjaként dolgozik.

A következő munkahelyén – állítása szerint – ismét közvetítőn keresztül foglalkoztatták.

A történet egyik legérdekesebb mondata azonban talán nem is a fizetésről szól.

Hanem arról, hogy végül miért hagyta ott ismét a toronydarus szakmát.

A levél szerint amikor egy új munkalehetőségnél azt kérte, hogy egy hónapban két szombatja szabad lehessen, azt a választ kapta, hogy a munkáltatónak olyan emberre van szüksége, aki szükség esetén folyamatosan rendelkezésre áll.

És ekkor azt mondta: elég.

Pedig – mint írta – szerette ezt a szakmát.

Amikor a darukezelő nemet mond

A levélben egy konkrét emelési feladat is szerepel.

A beszámoló szerint egy közel háromtonnás lépcsőelem elhelyezését kellett volna elvégezni úgy, hogy a négy emelőfülből csak kettő vett részt az emelésben.

A levélíró ezt a feladatot nem vállalta el.

Elmondása szerint helyette másik kezelőt vittek a helyszínre, aki elvégezte az emelést.

Beszámolója alapján az elem az emelés közben közel függőleges helyzetbe került, falak között is elakadt, és egy ideiglenes szerkezetre kellett lehelyezni, majd onnan a végleges helyére mozgatni.

A levélíró szerint egy esetleges megcsúszás vagy az emelési pontok meghibásodása súlyos következményekkel járhatott volna.

Itt már nem egyszerűen arról beszélünk, hogy valaki szeret-e túlórázni.

Hanem arról a kérdésről:

Mi történik akkor, amikor egy darukezelő szakmai vagy biztonsági okból nemet mond egy emelésre?

Megkapja hozzá a szükséges támogatást?

Vagy keresnek valakit, aki mégis elvégzi?

Ez az egyik olyan kérdés, amelyről véleményünk szerint az egész emeléstechnikai szakmának érdemes lenne nyíltan beszélni.

A második levél: munkakörülmények és fáradtság

A következő napon érkezett levél még részletesebb képet adott a szerző saját tapasztalatairól.

Leírása szerint dolgozott olyan darufülkében, amely nagyobb esőzés esetén beázott.

A klímaberendezés hiányát szintén komoly problémaként emelte ki, különösen a nyári hőségben.

A munkaruha és egyéni felszerelések kérdésénél pedig azt írta: előfordult, hogy még a téli munkavégzéshez szükséges kesztyűt is saját magának kellett megvásárolnia.

Ezek első pillantásra talán apróságnak tűnhetnek.

Egy darukezelő munkájában azonban a koncentráció alapvető követelmény.

És itt kapcsolódunk el a komfort kérdésétől a biztonság kérdéséhez.

Heti 50–60 óra egy daru fülkéjében

A levélíró egyik legerősebb felvetése a munkaidő.

Beszámolója szerint a tízórás munkanap sok helyen gyakorlatilag alapelvárássá vált, és olyan időszakokról is beszámolt, amikor hétfőtől vasárnapig dolgoztak.

Saját megítélése szerint heti 50–60 óra munkavégzés mellett jelentősen növekszik a hibázás lehetősége.

Különösen akkor, ha ehhez napi akár többórás utazás is társul.

A levélben megjelenik a fáradtság, az ingerlékenység és a kiégés kérdése is.

Ez pedig már messze túlmutat egyetlen munkavállaló személyes problémáján.

Mennyi ideig képes egy ember biztonságosan, folyamatos koncentrációval dolgozni egy olyan munkakörben, ahol egyetlen rossz döntésnek is súlyos következménye lehet?

Ezt a kérdést érdemes lenne nemcsak a darukezelők, hanem a munkáltatók, az emelésirányítók, a munkavédelmi szakemberek és a képzésben részt vevők oldaláról is megvizsgálni.

Felelősség – de meddig?

A levélíró egy korábbi munkaszerződéséről is beszámolt.

Elmondása szerint abban olyan feltétel szerepelt, amelynek értelmezése alapján egy, a daruban bekövetkező káresemény anyagi következményeit neki kellett volna viselnie.

Saját példájában egy több százmillió forint értékű daruról beszélt.

Itt sem szeretnénk jogi következtetést levonni.

De maga a kérdés rendkívül fontos:

Hol kezdődik és hol ér véget a darukezelő felelőssége?

Egy darukezelőnek természetesen komoly felelőssége van.

Ismernie kell a gépet.

Ismernie kell a terhelési táblázatokat.

Fel kell ismernie a veszélyes helyzeteket.

És szükség esetén nemet kell tudnia mondani.

De ugyanilyen fontos kérdés a munkáltatói, szervezési, műszaki és irányítói felelősség is.

Egy biztonságos emelési művelet ugyanis soha nem kizárólag a darukezelőn múlik.

Hol vannak a fiatal darukezelők?

A levél egyik talán legfontosabb gondolata az utánpótlás kérdése.

A szerző azt írja, kevés fiatal darukezelőt lát maga körül Magyarországon.

Tapasztalata szerint azok közül, akik megfelelő szakmai tudással és nyelvismerettel rendelkeznek, sokan külföldön keresnek munkát.

Ausztriát konkrét példaként is megemlíti.

Innen pedig egy nagyon komoly kérdés következik:

Ki fogja kezelni a darukat tíz vagy húsz év múlva?

A daruk egyre korszerűbbek.

Az elektronika egyre fejlettebb.

A gépek terhelhetősége, biztonsági rendszerei és technikai lehetőségei folyamatosan fejlődnek.

De továbbra is kell hozzájuk egy ember.

Egy képzett, gyakorlott és felelősségteljes darukezelő.

A "tökös darus" vagy a szabályokat betartó darus?

A második levél egy olyan kérdést is felvet, amely valószínűleg sok darukezelő számára ismerős.

A szél.

A szerző szerint még a kezelők között sincs mindig egységes álláspont arról, mikor kell egy munkát leállítani.

Saját megfogalmazása szerint előfordul, hogy valakit azért tartanak "tökösebbnek", mert tovább dolgozik, miközben egy másik kezelő a szabályok vagy a saját biztonsági megítélése alapján már leállítaná az emelést.

Ez a gondolat jóval nagyobb problémára világít rá.

A biztonsági döntés nem lehet bátorságverseny.

Egy darukezelő szakmai értékét nem az mutatja meg, hogy meddig hajlandó elmenni egy veszélyes helyzetben.

Sok esetben éppen az a legfontosabb szakmai döntés, amikor azt mondja:

Ezt így nem emelem meg.

Megbecsülés nélkül nincs utánpótlás

A két levélből számomra egy gondolat rajzolódik ki a legerősebben.

Nem pusztán a fizetésről van szó.

Nem pusztán a túlóráról.

Nem pusztán a munkaruháról.

És még csak nem is kizárólag a veszélyes emelésekről.

Hanem a darukezelő szakma megbecsüléséről.

Egy darukezelőre több tíz vagy akár több százmillió forintos gépet bíznak.

Alatta és körülötte emberek dolgoznak.

Tonnákat, esetenként több tíz vagy száz tonnát mozgat.

Folyamatosan döntéseket hoz.

Kommunikál.

Figyeli a gépet.

Figyeli a terhet.

Figyeli a környezetét.

Figyeli az időjárást.

És amikor mindenki azt mondja, hogy:

"Csak még ezt az egyet emeljük meg…"

akkor neki kell tudnia azt is mondani:

Nem.

Személyes gondolat

Számomra ezért volt fontos ennek a két levélnek a nyilvánosság elé tárása.

Nem azért, mert ezek alapján szeretném megítélni a teljes magyar darus szakmát vagy valamennyi munkáltatót.

Hanem azért, mert egy olyan ember írta le ezeket a gondolatokat, aki éveken keresztül dolgozott toronydaru-kezelőként, szerette a munkáját, mégis többször hátat fordított neki.

Ez önmagában elgondolkodtató.

Ha azt szeretnénk, hogy Magyarországon legyen megfelelő számú, jól képzett, felelősségteljes és tapasztalt darukezelő, akkor nem elegendő új darukat vásárolni.

Az embert is meg kell becsülni, aki a fülkében ül.

Megfelelő munkakörülményekkel.

Megfelelő képzéssel.

Megfelelő pihenőidővel.

Valódi szakmai támogatással.

És legfőképpen azzal a szemlélettel, hogy amikor egy darukezelő biztonsági okból nemet mond, akkor azt ne problémának, hanem a biztonsági rendszer működésének tekintsük.

Darukezelők hangja

A sorozat célja továbbra sem cégek vagy személyek támadása.

A cél az, hogy helyet adjunk azoknak a szakmai tapasztalatoknak, amelyek egyébként talán soha nem kerülnének nyilvánosságra.

Ha darukezelőként, emelésirányítóként, teherkötözőként vagy más emeléstechnikai szakemberként van olyan történeted, tapasztalatod vagy véleményed, amelyről szerinted a szakmának beszélnie kellene, várjuk a megkereséseket. magyardarusmento@gmail.com

Kérésre a beküldő személyazonosságát nem hozzuk nyilvánosságra.

Mert a szakma fejlődése ott kezdődik, ahol merünk beszélni a problémákról is.

Adjunk egy lehetőséget a valódi szakmai véleményeknek

És ha már a darukezelők hangjáról beszélünk, szeretném külön is felhívni a figyelmet a Darukezelők és Emeléstechnikai Szakemberek Országos Véleményfelmérése 2026 kérdőívre.

Úgy gondolom, ennek a felmérésnek a jelentősége messze túlmutat rajtam és a Magyar Darusmentő kezdeményezésén.

Ez nem csak egy kérdőív. Lehetőség arra, hogy végre maguk a szakemberek mondják el, mit tapasztalnak a mindennapi munkájuk során. Mi működik jól, min kellene változtatni, hol vannak a legnagyobb problémák, és milyen irányba kellene fejlődnie a hazai emeléstechnikai szakmának.

Ez pedig nem kizárólag a darukezelők ügye.

A biztonságos daruzás, a megfelelő képzés, a munkakörülmények, a szakmai felelősség és a jól felkészült szakemberek jelenléte a munkavédelem, a gazdaság és végső soron az egész társadalom érdeke is.

Ezért azt kérem minden darukezelőtől, teherkötözőtől, emelésirányítótól és emeléstechnikában dolgozó szakembertől:

adjunk ennek a felmérésnek egy valódi esélyt.

Töltsük ki. Mondjuk el a véleményünket. Osszuk meg azokkal, akiknek szintén van tapasztalatuk a szakmáról.

Mert ha változást szeretnénk, ahhoz először azt kell világosan megmutatnunk, mit gondolnak azok az emberek, akik nap mint nap ebben a szakmában dolgoznak.

Forrás: A Magyar Darusmentő részére megküldött eredeti e-mail és az abban leírt személyes szakmai tapasztalatok.

Adatvédelmi megjegyzés: A hozzánk érkező levelek szerzőinek személyes és elérhetőségi adatait, valamint minden egyéb, azonosításukra alkalmas információt adatvédelmi okokból nem áll módunkban az írásokban feltüntetni, ezért ezeket nem tesszük közzé.

Pártl Károly Péter
Kezdeményező és alapító
Magyar Darusmentő Alapítvány (megalakítás alatt)

Együtt a biztonságosabb munkavégzésért, a hatékony műszaki mentésért és a jobb jövőért!

Dokumentumadatok

Dokumentumazonosító: MD-HÍR-117/2026

Dokumentumtípus: Darukezelők hangja #2

Kategória: Országos szakmai előtanulmány

Elsődleges megjelenés helye:
🌐 www.magyar-darusmento-alapitvany.hu – Hírek és események

Kiadó:
Magyar Darusmentő kezdeményezés

Feltöltés dátuma:
2026. augusztus 27.

Szerző:
Pártl Károly Péter
A Magyar Darusmentő kezdeményezés elindítója

Hivatkozás

A dokumentum elsődleges, hiteles elektronikus példánya a Magyar Darusmentő hivatalos honlapjának Hírek és események menüpontjában került közzétételre. Az esetleges PDF-változatok, sajtóanyagok, fordítások és egyéb mellékletek e dokumentum kapcsolódó másodlagos publikációinak minősülnek.

AI-közreműködés

A dokumentum elkészítésében mesterséges intelligencia (AI) nyújtott nyelvi és szerkesztési támogatást. A végleges tartalom szakmai ellenőrzését, szükség szerinti módosítását és jóváhagyását a szerző végezte.

© 2026 Magyar Darusmentő kezdeményezés
Minden jog fenntartva.